Lakásfelújítás 3.

...avagy a bútor logisztika

Lássuk, mi haszna volt a pesti kirándulásnak, mit sikerült összeszervezni bútorszállítás terén?

Ha azt nézzük, hogy jelen állás szerint csak a matrac jön egyenesen Pestről, akkor mondhatjuk, hogy nem volt túl sikeres az út. De ha azt is hozzátesszük, hogy a kanapét is ott próbáltuk ki, továbbá, hogy kiderült, a lengyelek uralják a bútorpiacot, már más a gyerek fekvése.

484536529_bde6e0e718_z.jpgA matracot november utolsó hetében rendeltük meg miután visszaértünk Pestről, a vállalt szállítási határidő három hét. Amivel csak annyi a gond, hogy a fuvarozó cégek mindegyike épp azon a napon indítja az utolsó teherautót, mikor a matracnak érkeznie kellene a boltba. Lehet, hogy megjön hamarabb, de ha nem, esetleg lemondási díjat kell fizetni a fuvarozó cégnek. Ezért inkább megbeszéltem a matrac boltban, hogy a matracot megrendelik és ha lekésnénk a szállítást, akkor január elejéig elraktározzák nekem. A szállítást meg akkor próbálom megrendelni, mikor megjön a matrac.

A szállítás egyébként nem gond, már amikor kiköltöztem is foglalkozott pár cég dobozos és bútor szállítással, most meg szerintem egymást tolják a kamionok Angliáig. Mindenféle szállítást vállalnak, zongorától biciklin át háziállatig - melyet igény esetén elkísérhet a gazdi is - mondjuk arra kíváncsi lennék, a gazdi milyen ellátást kap.

Az árkalkuláció súly és térfogat alapján történik, illetve egyedi árak vannak megadva speciális tárgyakra (motor, zongora, bicikli, stb.). Új bútorok esetén a gyári csomagolás általában megfelelő a szállításhoz, hiszen a boltig is teherautón jut el a cucc, használtak esetén már érdekesebb a dolog. A kisebb tárgyakat dobozolva szállítják, van raklapos szállítás is,  az egyedieket meg - ki nem tálálná senki - egyedileg csomagolva.

scania_124l-galliker_b_-2003.jpgÁltalában egy-két nap alatt összeszedik a címekről az árut, majd pár nappal később egy-két nap alatt terítik Angliában. Pár cégnél arra is van lehetőség, hogy a megadott útvonal sávján belül bárhol felvegyenek vagy leadjanak árut, így az sem probléma, ha fél raklap Mozart Kugelnt küldene valaki Bécsből Belgiumba. Aztán ugyanez visszafelé, Angliából Magyarországra.

Én biztos, ami biztos alapon előzetesen egyedi árat kértem a matrac és kanapé szállításhoz, valamint rákérdeztem a csomagolásokra is, mivel a matrac például csak nejlonba van csomagolva. Mindenhol megnyugtattak, hogy megfelelő a gyári csomagolás, mindig úgy szállítják.

Ez elgondolkoztatott, hogy vajon már hány ezer matracot, ágyat, kanapét és asztalt szállíthattak ki magánszemélyek részére? És vajon mi lehetett a legfurább szállítmány? Akinek van sztorija, nyugodtan ossza meg.

A kanapét is otthon próbáltuk ki és ugyanaz volt a szándékunk vele, mint a matraccal. De kicsit böngészve a neten rájöttünk, hogy a lengyel kanapé gyártó szállít egyenesen Angliába is. Még jó, hogy Pesten megnéztük a kanapét élőben, mert itt nincs bemutatóterme. Így végül a kanapét egyenesen Lengyelországból hozzák ahelyett, hogy Pestre szállítatnánk, majd onnan magán úton tovább Londonba. Azt is leellenőriztem, hogy mindkét módon ugyanannyi lett volna a végösszeg, persze előbbi esetén könnyebb a logisztika.

Hirtelen felindulásból rendeltünk előszoba bútort is a kanapé mellé, mert így kaptunk kedvezményt és az itteni lerakatból a házhozszállítás is ingyenes lett. Ebben van egy kis rizikó, ugyanis nem láttuk élőben, majd a dobozt kibontva fog kiderülni mennyire volt jó ötlet.

sliding-wardrobe.jpgSajnos a gardrób szekrény még mindig kérdőjeles, csak akkor tudok majd előrébb lépni, ha megkapjuk a kulcsot, feltépem a szőnyeget és pontosan meg tudom mérni padlótól plafonig a jövőbeli szekrény mind a 4 sarkán a magasságot. Miután kikáromkodtam magam, majd megírom az eredményt. Annak már utánanéztem, hogy Angliában az egyenként kapható ajtó szélességek - gondolom a csodálatos mértékegység rendszerük maradékaként - 610, 762 és 914 mm. Ezekkel kihívás ám eltakarni a 2 m széles nyílást ha arra kerül a sor!

Az étkezőasztalt négy székkel a Black Friday keretében sikerült helyben beszereznünk, így olcsóbb volt valamivel. Érdekes módon ezek itt is nagyjából annyiba kerülnek itt, mint otthon, így nem is terveztünk távvásárlást ezek esetében.

Az ágykeretet hosszas böngészés után szintén internetről rendeltük egy helyi (liverpooli) cégtől, persze előtte minden létező boltot végigjártunk. Sehol nem láttunk olyat ami tökéletes lett volna abban az ársávban amit hajlandóak voltunk ágyra költeni, így maradt a rendelés, meglátjuk milyen lesz.

A TV szekrény eddig úgy néz ki, hogy IKEA lesz, hacsak nem történik valami csoda és találunk máshol megfelelőt. Mondjuk sem ez, sem a többi bútor (éjjeli szekrény, dohányzó asztal, stb.) nem olyan sürgős, szóval majd szépen lassan beszerezzük őket.

A célunk az volt, hogy az itteni árakhoz képest olcsóbban szerezzük be az ugyanolyan minőségű bútorokat. Ez részben sikerült, részben még a jövő zenéje, de eddig úgy néz ki, hogy a matracon 450 fontot, a kanapén 700 fontot, a leértékelt étkező szetten 220 fontot spóroltunk. Az előszoba bútort nincs mivel összehasonlítani, mert itt az egyszerűen nem létezik, maximum egy cipőszekrényt tesznek oda. A többi kisebb bútort már valószínűleg helyben szerezzük be, mert nem éri meg a vesződség és a szállíttatás.

A következő részekben már tényleg elkezdünk egy kicsit fúrni-faragni, nem csak bútorozni, mivel addigra meglesz a kulcsátadás is.

 

Ha tetszik az oldal, jelöld meg követésre a blog.hu-n, így mindig láthatod ha új cikk jelenik meg. Továbbá ajánlom mindenki szíves figyelmébe a blog Facebook oldalát, ahol már a cikkek megjelenése előtt fent van egy emlékeztető, továbbá a cikkek is megosztásra kerülnek. Lájkolja, kövesse, meg barátkozza mindenki, hogy ne maradjon le egy bejegyzésről sem.