Ízlések és pofonok 1.
...avagy mit művel a mennyiség a minőséggel
Londonban minden ingatlant el lehet adni. De tényleg, ha egy darab kutyapiszokba kaparnék lyukat és hívnám ingatlannak, arra is lenne vevő.
Sokszor hallani hírt lépcsőfeljáró alatti odú bérbeadásáról, garázsból kialakított lakás eladásáról, és egyéb szörnyűségekről. Mivel sorban állnak az emberek a lakásért, nem nagyon lehet fintorogni és alkudozni, a harmadik kérdés megválaszolása helyett eladják/kiadják másnak, Brexit ide vagy oda. Persze ezek feketén kerülnek kiadásra, hiszen semmilyen előírásnak nem felelnek meg.
Ilyen kereslet mellett nem sok gondot fordítanak az épületek tervezésekor és kivitelezésekor az esztétikumra. Mint már írtam, itt az sem zavarja a népeket ha háromféle téglából van összerakva a ház. Gondoljunk csak bele, otthon azért igyekeznek minél szebb, látványosabb, esztétikusabb lakóparkokat építeni, mert a wow faktorral kell becsalogatni az embereket. Ezzel szemben itt a hatalmas kereslet párosul az alacsony igényszinttel, ami egyenesen vezet az igénytelen építészeti tervekhez. Miért költene a beruházó drágább homlokzatra, szebb előtérre és modernebb lépcsőházra, mikor így is, úgy is el tudja adni a lakásokat?
Lehet, hogy a Brexit és a lanyhuló érdeklődés rákényszeríti a beruházókat a látványosabb projektek létrehozására a haszonkulcs kárára, de ebben nem nagyon bízok. Inkább azt tudom elképzelni, hogy a kisebb érdeklődés miatt még tovább szorítanak a költségeken és még azt a kevés pénzt is megspórolják, amit eddig díszítésre szántak.
Az ország és főleg a piac méreteihez képest nagyon kevés beruházó van jelen a piacon, pláne ha a különböző árszintenként vizsgáljuk a piacot. Ez kismértékű konkurenciát jelent, így tényleg minden beruházó maga dönti el mekkora összeget öl az ingatlanba és - a helyi fura tulajdonosi viszonyok miatt - mennyit a fenntartásba.
Az egyetlen dolog amit minden lakóparkba beleerőltetnek az építészek ahol csak lehet, az a térdig érő kis medence (reflecting pool). Ezekben a látványterveken mindig kristálytiszta víz hullámzik, vízi liliomok élnek benne és emberek ülnek a szélén, a valóságban azonban zöldes-barnás víz fog benne állni. Mivel az építészek köztudottan saját kis világukban élnek, illetve a valóságot valamilyen tudatmódosító szeren keresztül szemlélik, képtelenek felfogni, hogy ilyen kis vízmennyiséget szinte lehetetlen esztétikus ökológiai egyensúlyban tartani. A végeredmény vagy növények és barna víz, vagy egy kiló klór és tiszta de halott víz. A beruházó helyében leüvölteném az építész fejét ha a következő épülethez is beterveznék ezt a hülyeséget, amivel utána csak a szívás van.
A jelenlegi lakóparkban ahol élünk ráadásul képtelenek voltak vízzáróra építeni a medencét így a járdára szivárog, ami télen válik izgalmassá, valamint a medence körül a burkolatban elhelyezett díszvilágítás elektromos kábelei mentén (!) a garázsban is csöpög. Már legalább háromszor túrták fel az udvar burkolatát, mindhiába.
Még ha az elkészült ingatlan meg is felel az elvárásoknak, az üzemeltetés során igen gyorsan kiderül a beépített anyagok silány minősége és a megfelelő karbantartás hiánya. Ilyenkor az ember azt veszi észre, hogy kiégett lépcsőházi izzók, foltos falak, gyakran elromló liftek, földet súroló lépcsőházajtók és mocskos szőnyeg veszi körbe.
Még rosszabb a helyzet a két-három lakásos házak esetén, ahol a tulajdonos magánember és még kevésbé hajlamos költeni a közös területek karbantartására. Az egyik házban ahol laktunk, az orosz tulajdonos szerint teljesen normális volt addig várni a fűnyírással, amíg térdig nem ér, egy kiadásra szánt lakás esetében pedig a lépcsőház szőnyege úgy el volt kopva, hogy már a háló látszott ki. A falról ne is beszéljünk, mert olyan mocskos volt, mintha azon jártak volna.
