Lakáskeresés 3.

Stepney Green & Mile End

A grove parki és kidbrooki negatív tapasztalatok után ismét kicsit alábbhagyott a lelkesedésünk és újraértékeltük a feltételrendszerünket. Rájöttünk, hogy nem fogunk egy egész házat megvásárolni. A költségvetésbe belefért volna, de nem éreztük vonzó lehetőségnek, hogy a ház 80%-ra hitelt vegyünk fel, amit törleszthetünk 20-25 évig.

Már csak azért sem akartuk ezt, mert egyrészt szerencsés módon eddig még sosem volt hitelünk, másrészt nincs elvetve az az ötlet sem, hogy pár év múlva továbbálljunk. Ezt azonban biztos keresztülhúzná a londoni ingatlanlufi kipukkadása, ami után tutira benne ragadnánk az ingatlanban és nem tudnánk eladni.

6877376247_42ee541ca1_b.jpgEzért úgy gondoltuk, hogy a lakásokra fogunk koncentrálni, ami azt is lehetővé tette, hogy a belvároshoz közelebb kezdjünk el nézelődni. Így kerültünk Stepney Green és Mile End környékére. Utóbbi kényelmes lett volna, mivel ott halad át a Central line aminek a vonalán dolgozok, így átszállás nélkül tudtam volna bejutni a munkahelyre. Azóta párom is munkát váltott és pár utcára dolgozik tőlem, így neki is jó lenne most. Az is mellette szólt, hogy a szomszédban lett volna a hatalmas Mile End Park tavakkal és ligetekkel. Stepney Green viszont egy metró megállóval közelebb lett volna a városhoz.


Mindkét helyen megnéztünk pár új építésű (ez itt azt jelenti, hogy az elmúlt tíz évben épült) lakást, de vagy az elhelyezkedésük, vagy a minőségük, vagy a méretük nem igazán tetszett. Nem az ügynökökön múlt, volt, hogy egy délután 3-4 lakást is megnéztünk, mégsem ragadt meg egyik sem minket. Az egyik lakás a földszinten volt, a ház bejárati ajtaja mellett, lepukkant konyhával és piszkos padlószőnyeggel, a lépcsőházban meg olyan koszos falakkal, hogy az már-már elismerésre méltó volt.

mile_end_green_bridge_1.jpgEgy másik a vasút mellett, egy külső folyosós ház talán harmadik vagy negyedik emeletén lett volna, de a parketta recsegett-ropogott, kopott volt és helyenként szét is vált az illesztés. Ezen kívül nem sok mindent láttunk a lakásból, mert angol módra a nappalit és a hálót beborítottak a ruhák, a konyhapultot meg a végtelen mennyiségű mosatlan és konyhai ketyerék.

A többi lakás nem hagyott mély nyomot bennem, csak azt tudom, hogy távol voltak az állomástól, a minőséget meg inkább hagyjuk. Párommal ilyenkor már egymás szeméből látjuk, hogy mit gondol a másik. Egyszerűen nem lett volna szívem értük kiadni annyi pénzt, amennyit kértek. Emellett a környéken lakók sem voltak azok az arcok, akikkel szívesen laktam volna együtt. Pedig a közeli park, ami vadátjáró-szerűen át is ível a Mile End Road felett, tetszett volna...

Ezután menetrend szerint jött egy kis elkedvetlenedés, egy kis veszekedés és szünet az aktív lakáskeresésben. Azért páromat többször kaptam rajta, hogy a lakáskeresős portált bújja...

Aztán hirtelen derült égből teherautóként jött egy újabb terület, amit bár ismertünk és többször jártunk ott, előtte álmodni sem mertünk volna házkeresés kapcsán, de meglepő módon úgy tűnik vannak elérhető árú új építésű lakások. De ezt majd egy következő részben mesélem el.