Elöljáróban annyit, hogy a britek mindent fordítva csinálnak a kis szigetükön. (Legszívesebben más jelzőt írtam volna, de mindegy...) A másik oldalon közlekednek, ami ajtó otthon balra nyílna az itt tuti jobbra, ami a világ egyik részén így van, az ott biztosan máshogy. Viccesen azt szoktam mondani, hogy biztos van egy csupa fiatalból álló bizottság (mert más országban ugye nincs, de ha lenne, akkor azt az öregek alkotnák) és az vizsgál meg minden felmerülő kérdést és gondoskodik arról, nehogy bármi is úgy legyen, mint a többi országban.

Ezenkívül mások azt mondják, hogy ragaszkodnak a tradíciókhoz és konzervatívak, én egyszerűen annyit, hogy nincs igényük a változásra, hogy finoman fejezzem ki magam. Ez a felfogás és évszázados szokás jelenik meg mindenhol, többek között az ingatlanpiaci szokásokban, szabályozásokban és magukban az ingatlanokban is. Ezekkel egymás után szembesülni igen fárasztó és idegörlő, amit az ember egy ideig tolerál, egy idő után azonban - én legalábbis - artikulálatlanul tudnám egy helyinek az arcába üvöltve kérdezni, hogy MIÉRT??? Miért van az, hogy:

1. A teljes nevén Stamp Duty Land Tax (lánykori nevén Stamp Duty) az az itteni illeték, amit a megvásárolt ingatlan után fizetni kell. Mint minden értelmes országban, itt is az ingatlan értékének bizonyos százaléka, ami  emelkedhet az ingatlan értékével arányosan. Csakhogy itt a tavalyi évig bezárólag ez nem sávosan ugrott, azaz a magasabb százalék nem csak a határ feletti részre vonatkozott, hanem az egészre. Így a határt mondjuk egy fonttal átlépve több ezer fonttal is emelkedhetett az illeték. Mondanom sem kell, a határok környékére sosem áraztak be emiatt ingatlant. Számítási példa a keretesben.

2. Freehold és Leasehold, azaz lízing, vásárlás helyett. Itt gyakorlatilag nem lehet lakást vásárolni. Amit az emberek annak gondolnak és mondanak, az nem vásárlás, hanem lízingelés. Nézzük, hogy is áll össze a dolog.

Ha Magyarországon építenek egy társasházat, akkor a lakás tulajdonosok a lakással együtt megveszik a földterület egy osztatlan darabját is, az üzemeltetésre pedig létrejön a társasház a közös képviselővel, stb., stb., a befektető és építő kiszáll a képletből.

Ezzel szemben idekint az építő cég vagy magánember nevén marad a földterület maga, ő lesz a freehold tulajdonos és a társasház üzemeltetője is, a lakás tulajdonosok csak a lakás leasehold jogát kapják meg adott időtávra egy egyszeri összeg befizetésével. Sokan ezt hiszik vételárnak, de ez nem tulajdonjog vásárlás, hanem hosszútávú bérlés.

Az időtáv 100 és 999 év között lehet, ha ez lejár, akkor újra ki kell bérelni az ingatlant. Most sokan legyintenek, hiszen ha "veszek" egy ingatlant, ki nem tesz rá, mi lesz száz év múlva. Na persze, csakhogy 70-80 évnél kevesebb bérleti joggal rendelkező ingatlant igen nehéz eladni és venni mert a bankok már nem adnak rá hitelt. Ne kérdezze senki miért, de így van. Ez azt jelenti, hogy ha nem akarja az ember, hogy beragadjon a lakásba és gyerekei kiátkozzák, bizony életében egyszer illik meghosszabbítani a bérletet, ami jellemzően 100-125 évről indul. Már az új idők szelét jelzi, hogy az új építésű lakások esetén a kezdeti időtáv 999 év.

Mivel a társasház üzemeltetője a lakóktól független cég vagy személy, ezért itt nincs lakógyűlés, meg vita és szavazás, mi hogyan legyen. Az van amit a tulajdonos és üzemeltető akar. Ha valami nem tetszik, el lehet tolni a biciklit ugyebár.

3. Service Charge és Ground Rent két jó barát: Itt jön még egy csavar! Amellett, hogy az üzemeltetésre service charge-ot (közös költséget) kell fizetni, mint feljebb írtam, lakásunk ugyebár másvalakinek a földterületén található, így azután is bérleti díjat (ground rentet) kell fizetni. Csakhogy érthetetlen módon míg a service charge - aminek igazából semmi köze a lakás méretéhez - négyzetméter után kerül kiszámításra, addig a ground rent nem. Érthetetlen.

4. A négyzetméter ár ismeretlen fogalom. Egy másik bejegyzésben részletesen írok majd a méretekről, itt csak annyit, hogy mivel minden lakás ugyanakkora, a hirdetésben nem is adnak meg területet, és a négyzetméter ár is felesleges.

5. A minimális szoba méret nincs rögzítve. Bármennyire meglepő, a jogszabályok szerint bármilyen helyiség szobának számít, aminek van nyitható ablaka. Olyan apróságokra, mint minimális alapterület, nem nagyon térnek ki, ezt pedig a tuilajdonosok pofátlanul kihasználják és képesek addig darabolni a szobát, míg használhatatlanok lesznek, csak azért, hogy több szobásként hirdethessék. Párszor kedvem lett volna üvöltve reklamálni, mikor az ügynökök ilyen lukak mutogatásával vesztegették az időnket. Én nem értem, valaki megveszi csak azért mert a nevében három hálószobás, miközben egy szimpla ágy is nehezen fér be?

6. Ügyvédi díjak: ingatlan vásárlásakor természetesen egy vérszívó rovar ügyvéd végzi a papírmunkát és az ingatlan ellenőrzését különböző helyeken. Ilyenkor derülhet ki, hogy bányaterületre épült a ház, áradásveszélyes helyen fekszik, vagy egyéb nyalánkság. A gond csak az, hogy ezeknek az ellenőrzéseknek a díját akkor is ki kell fizetni, ha ép ésszel belátható, hogy semmi értelme sincs. Például egy új építésű házban történő lakásvásárlás esetén belétható, hogy a teljes épület kivitelezésekor már elvégezték ezeket az ellenőrzéseket - különben meg sem épülhetett volna - ennek ellenére minden egyes épületben található lakás eladásakor elvégzik megint. Meg ha egy év múlva megint eladják, akkor megint. Most komolyan!?

Ezeken kívül még az ember idegszálait olyan apróságok tudják borzolni, mint a hálószoba szekrénybe rakott bojler, a ház hátsó homlokzatán levezetett szennyvízcsövek, a tetőn lévő parabola antennától a fali csatlakozóig leengedett ház falon lengedező kábel, az ablak belső felére szerelt fa spaletta és még sorolhatnám az igénytelenebbnél igénytelenebb megoldásokat. Félreértés ne essék, ezek nem kiragadott példák, gyakorlatilag mindegyik megoldás megtalálható mindegyik házon. De ezekről és a házak műszaki állpotáról majd másik posztban értekezek.