Intelligens otthon 6.

...avagy a központi egység

A központi egység a rendszer lelke, ezen keresztül lehet a telepített egységek beállításait és programozását végezni. A Fibaro egységnek igen barátságos és felhasználóbarát kezelőfelülete van, lássuk miket is lehet beállítani.

fibaro_devices.PNGMiután beléptünk a böngészőnkön keresztül a kezelőfelületre és elvégeztük az alap beállításokat, azzal kezdődik a történet, hogy létrehozzuk a lakásnak megfelelő szinteket és szobákat a központi egységben. Jelentősége nincs sok, de így átláthatóbb a rendszer, mintha csak bedobálnánk az egységeket. Egy kicsit olyan ez, mint a számítógépen a fájlok tárolása. Tarthatunk mindent egy mappában, de akkor elég katyvasz lesz.

Ezek után elkezdhetjük hozzáadni az egyes elemeket a rendszerhez. Ez jellemzően abból áll, hogy a központi egységet "tanuló" módba rakjuk, majd a hozzáadni kívánt eszközön megnyomjuk háromszor a társító gombot. Ekkor a központi rendszer elvégzi a hozzáadást, kalibrálást és már meg is jelenik a rendszerben. Ezután kiválasztjuk, melyik szobába kerüljön és mi legyen az eszköz neve, majd ha szükséges, változtatunk az eszköz paraméterein.

Az egyes érzékelők külön eszközként jelennek meg még akkor is ha egy eszközben vannak, tehát a multiszenzor nem egy, hanem négy eszközként tűnik fel (mozgás, hőmérséklet, fényerő, rezgés)

fibaro_parameters.PNGPár dolgot automatikusan beállít a rendszer, de ezeket is felül lehet írni. Más beállításokat nekünk kell elvégezni a szájízünk szerint. Egy fényerősség szabályozó esetén be lehet állítani pl., hogy egy lépés hány % változás legyen a ki- és a bekapcsolt állapot között, illetve az egyes lépések között mennyi idő teljen el. Például a nappaliban beállítottam, hogy távirányított kapcsolás esetén a lépésköz 1% legyen és 0.01s legyen a köztük lévő idő. Ebből következik, hogy a teljes kapcsolási idő 1s lesz. Ez egy kicsit lassítja a le- és felkapcsolást, nem csak úgy hirtelen le- vagy felkapcsolódik a lámpa. Ugyanez manuális kapcsolás - azaz a pillanatkapcsoló - esetén 3s, így van idő elvenni a kezünket, ha elérte a kívánt fényerősséget.

Miután végeztünk az egységek hozzáadásával, rávehetjük őket, hogy automatikusan működjenek. Ennek egyszerű módja, ha két egységet társítunk, mint ahogy tettem a tároló világítása esetén. Ekkor ha az egyik eszköz le-felkapcsolódik, a másik egység utánozza minden egyéb parancs nélkül.

A másik módszer az, ha valamilyen kis programot írunk az automatizáláshoz. Például ha kimegy az ember, az előszobában éjjel kapcsolódjon fel a lámpa, de csak tompított fénnyel, majd egy idő után kapcsolódjon le. Ezt a központi egységek többségénél egy Ha-Akkor programmal lehet végezni. Esetemben ez így nézett ki a Fibaro nem kicsit gyerekes programozási felületén:

fibaro_scene.PNGHA a DIM_ON_OFF változó értéke 50 ÉS a mozgásérzékelő mozgást érzékel, AKKOR az előszoba lámpa értéke legyen 20% ÉS kapcsoljon ki 30s múlva ÉS a Motion_Report változóhoz adjon hozzá egyet. Ennek a leprogramozott változata a képen látható. A DIM_ON_OFF változó értékét egy másik kis program változtatja a napok és napszakok függvényében. Ezzel oldottam meg, hogy csak éjfél és reggel hét között működjön ez az automata üzemmód. A másik változó pedig számolja, hányszor történt felkapcsolás. A változó értékét egy másik program nullázza naponta.

Bonyolultabb programok írására is van lehetőség, azt főleg olyankor érdemes használni, ha olyan eszközt szeretnénk integrálni, amihez nincs illesztőprogram. Ilyenkor nekünk kell megírni a programot a Z-Wave parancsok segítségével.

Az egyes érzékelők riasztást is tudnak küldeni, ekkor a többi egység az előre beállított paraméterek alapján kezd viselkedni. Többféle riasztás típus van (hőmérséklet, mozgás, füst, víz, stb.), az egyes készülékek eltérően viselkedhetnek a riasztás tipusától függően. Például mozgás riasztás esetén megszólalhat egy sziréna és villogni kezdhetnek a lámpák, míg víz esetén kikapcsolhatnak az elektromos fogyasztók és SMS-t küldhet a rendszer.

Szóval van mit állítani és kitapasztalni, minél több kütyüje van az embernek, annál komplexebb dolgokat lehet beállítani.

 

Ha tetszik az oldal, jelöld meg követésre a blog.hu-n, így mindig láthatod ha új cikk jelenik meg. Továbbá ajánlom mindenki szíves figyelmébe a blog Facebook oldalát, ahol már a cikkek megjelenése előtt fent van egy emlékeztető, továbbá a cikkek is megosztásra kerülnek. Lájkolja, kövesse, meg barátkozza mindenki, hogy ne maradjon le egy bejegyzésről sem.