Intelligens otthon 5.

...avagy Szauron szeme

Az első kütyük beszerelése után vidáman kapcsolgattam az okosított lámpákat, de ez is csak olyan, mint a modellvasút: egy mozdonnyal egy ovális pályán nem túl sokáig lehet élvezni a dolgot. Ezért akcióba léptem.

capture.PNGElőször is a központi egységre letöltöttem pár hasznos kiegészítő vezérlőt, amikkel rögtön hozzá tudtam adni a rendszerhez a TV-t és a Sonos hangrendszert. A TV-vel annyi a gond, hogy bár minden funkció elérhető, az adás megállítását és tekerését nem a TV, hanem a SKY dobozunk végzi amihez nem találtam kiegészítőt, ezért azt nem tudom vezérelni. A Sonos esetében annyi a megalkuvás, hogy a Home Center Lite egység kiadja a parancsot, de nem kap visszajelzést a rendszertől, ahhoz a Home Center 2 egység kellene. De ettől még működik tökéletesen. Király, ingyen tudtam integrálni pár készüléket.

group.pngRendelés terén nem lacafacáztunk, berendeltünk egy ládányi Z-Wave fényerőszabályozót, mozgásérzékelőt és ajtónyitás érzékelőt. A fényerőszabályozó egységek kapcsolókba való passzírozása nem volt egyszerű feladat, naponta egynél többet nem is vállaltunk be. Ha nem lett volna elég bajom, a nappaliba kerülő darabon beszerelés után sikeresen el is törtem a kis műanyag gombot, amivel életre kell kelteni. Szerelhettem ki és küldhettem vissza. Szerencsére a cég megnyugtatott, hogy sokszor találkoznak ezzel a hibával, hajlamosak eltörni a kis pöckök, küldjem vissza nyugodtan.

Ezen kívül az előszoba bekötése jelentett kis fejtörést, mert ott két váltókapcsoló található, ebbe a kapcsolási körbe kellett beilleszteni a Fibaro egységet. Szerencsére a cég honlapján ahonnan rendeltem őket van fent pár hasznos kapcsolási rajz és leírás, ez is köztük volt. Így csak pár órám ment el arra, hogy minden egyes kábelt beazonosítsak.

eye.pngTalán a legvagányabb szerzemény mind közül a Fibaro mozgásérzékelője. Tulajdonképpen ez is multifunkciós érzékelő, mert mozgás- fény- gyorsulás- és hőmérséklet érzékelő is van benne. Tulajdonképpen egy szemgolyó alakú kütyüről van szó, ami ráadásul a benne lévő színes LED-ek ügyes elhelyezésének köszönhetően olyan, mintha egy macska pupillája - vagy vadabb fantáziával rendelkezőknek Szauron szeme - villanna fel mozgás esetén. A villanás egyébként vagy az előre beállított színnel, vagy a szoba hőmérsékletének megfelelő árnyalattal történhet.

Terveink szerint az előtérbe fog kerülni és az éjszakai tompított világítást fogja vezérelni. Egyelőre az ideális helyét keresem és a kis programot írom a vezérlőn.

open.pngA tárolóba kerülő ajtónyitás érzékelő sokkal kisebb és - ha lehet ezt mondani - szebb egység, mint amit először rendeltem. Ezzel túl sok gondom nem volt, faék egyszerűségű darab, csinálja amit kell. Magát az érzékelőt felragasztottam az ajtófélfára, a hozzá tartozó kis mágnest pedig az ajtóra. A mennyezeti lámpa kapott egy ki-be kapcsoló egységet, a központi egységben pedig összepárosítottam  a kettőt. Ez azt jelenti, hogy az ajtónyitás érzékelő közvetlenül kapcsolja a világítást, a jel nem is megy keresztül a központi egységen. Ez azárt előnyös, mert egyrészt gyorsabb a reakció, másrészt pedig akkor is teszik a dolgukat, ha a központi egység valami miatt nem működik. Így ezentúl nem kell kapcsolgatni a lámpát. Mielőtt még valaki megszólna emiatt a teher miatt, szólok, hogy csak azért idegesített nagyon, mert 1: a felújítás során állandóan a tárolóba rohangáltam szerszámokért és 2: a kapcsoló az ajtó zsanér felőli oldalán van.

retro2.pngAmi teljes megdöbbenés volt, azok az üveglapos kapcsolók. Optimistán megrendeltem az összeset, erre mikor kibontottuk az elsőt és felszereltük a hálószobába, meg sem nyekkent. Kipróbáltunk egy másikat, az sem. Gondoltam megint összeakadtak a Fibaro egységgel így azt kiszereltem, de a kapcsoló továbbra sem volt hajlandó semmit sem csinálni. Több órányi, éjszakába nyúló szerelés után letettem róla, hogy működni fog. Már ahhoz sem volt kedvem, hogy az ügyfélszolgálattal csacsogjak, mivel még a konyhai kapcsolók problémáját sem sikerült megoldaniuk. Egyszerűen visszaküldtem őket, helyettük kipróbálom majd ugyanazon gyártónak a mechanikus kapcsolóit. Azok is üvegpanelesek, de középen hagyományos, magyar stílusú billenőkapcsoló van.

Ezeken kívül még tervezek egy újabb nyitás érzékelőt felszerelni a bejárati ajtóra, egy Fibaro gomb és egy gesztusérzékelő beszerzését. Ezekkel már egész komplex programokat és riasztást lehet beállítani. Sajnos a termosztátok egyelőre kimaradnak a rendszerből, mert nem találok olyan Z-Wave kompatibilis darabot, amihez ne kellene szétverni a falat. Főleg a hálószobai kritikus, ugyanis oda nem lehet süllyesztett egységet rakni a gipszkartont tartó vasak miatt.

 

Ha tetszik az oldal, jelöld meg követésre a blog.hu-n, így mindig láthatod ha új cikk jelenik meg. Továbbá ajánlom mindenki szíves figyelmébe a blog Facebook oldalát, ahol már a cikkek megjelenése előtt fent van egy emlékeztető, továbbá a cikkek is megosztásra kerülnek. Lájkolja, kövesse, meg barátkozza mindenki, hogy ne maradjon le egy bejegyzésről sem.