Lakásfelújítás 10.

...avagy szerelem, szerelem

A nagyvolumenű parkettázás befejeztével végére értünk a nagy átalakítós munkáknak, de természetesen számtalan apró dolog van hátra.

5_red.pngEgyszerűen nem tudok leállni a konnektor szerelésekkel. Miután befejeztem az ágy körüli konnektorokat, rájöttem, hogy a szemközti falra is kellene legalább további egy dupla egység, mert ott lesz a számítógép, amihez ugye a kettő elég kevés lesz. Így oda is felpattintottam egyet.

A konyhában kicseréltük a pult fölötti világítást. Eddig két db LED-es spotlámpa volt, mi alumínium sínes LED csíkra cseréltük. Több fény nem lett sajnos, de legalább jobban néz ki. Egyelőre így marad, ha sötétnek találjuk, a LED csík cserélhető. Persze a kivitelező itt is kihúzta a gyufát. Az egyik csík bekötésekor megjegyeztem, hogy a konverterből jövő barna drótnak kell a LED pozitív érintkezőjéhez csatlakozni.

8_red.pngA másik csík azonban valami miatt nem akart működni, persze ez az összeszerelés és felragasztás után derült csak ki. Jobban megvizsgálva a konverter utáni elosztót, rájöttem, hogy ezek a színtévesztő gnómok felcserélték a kábeleket és ehhez a csíkhoz a kék drótot kell a pozitív oldalra kötni. Arról már ne is beszéljünk, hogy sem a konverterből jövő kék-barna, sem a LED-hez adott fekete-fehér/fehér drótok nem felelnek meg az alacsony feszültségű kábelekre vonatkozó brit szabvány szerinti piros-fekete színkódnak.

Persze a kétoldali ragasztószalag két óra múlva megadta magát és leesett az alumínium profil. Nem lepett meg nagyon, 50-50% esélyt adtam neki, hogy működni fog. Másodszorra átfúrtam a sínt és kis szögekkel erősítettem a konyhaszekrény aljára.

Már ez előtt, a rendelésnél befürödtünk a céggel ahonnan rendeltük a konyhai világítást, de sebaj, kaptak egy vaskos értékelést. Történt ugyanis, hogy csütörtök éjjel rendeltünk a honlapon keresztül LED csíkot, alumínium profilt és takaróbúrát. A szállításra több opció is volt, 24 óra, 48 óra, másnap délelőtt, stb. Mi a 24 órás szállítást kattintottuk be - és fizettünk érte - mert úgy okoskodtunk, hogy pénteken feldolgozzák a rendelést, majd szombton ki is hozzák, mi meg azonnal fel is tudjuk szerelni. Így az itthoni címet adtuk meg.

Szombaton csak nem akart megérkezni a cucc és a kapott rendelési számot sem ismerte fel a Fedex rendszere, ezért fel is hívtuk őket. A Fedexes hölgy meg is találta a csomagunkat, de közölte, hogy ők ugyan ezt ma ki nem hozzák, mert a LED-es cég nem kérte a szombati szállítást.

Erre felhívtuk a másik céget, hogy mégis hogy van ez, ahol a telefonban közölte a csávó, hogy ja, hát a szombati napra nem vonatkozik a szállítás, mert annak külön felára van, a mi csomagunk hétfőn lesz kiszállítva. A kérdésünkre, hogy akkor mire fel számítottak fel extra szállítási díjat, csak hümmögés volt a válasz. Kértük, hogy akkor legalább a címet változtassa meg, mert hétfőn napközben értelemszerűen nem leszünk itthon, hozzák a céghez. Erre csak annyit közölt, hogy azt nem lehet, egyébként is már zár a cég aznapra. A Fedexnél természetesen szintén nem engedtek nekünk változtani, azt a LED-es cégnek kellett volna kezdeményezni.

Persze hétfőn kijött a futár, nem talált itt senkit, ezért bedobta a cetlit és visszavitte a csomagot. Telefonon sikerült megegyezni velük, hogy csütörtökön próbálja meg újra, mert akkor legalább én itthon vagyok, mert otthonról dolgozok.

7_red.pngCsütörtökön ki is hozta a futár a csomagot, egy papírhengerbe csomagolva. Sajnos nem acélhengert használtak, ezért az alumínium profil egy aranyos görbülettel érkezett, úgy kellett kiegyenesítgetnem.

Szóval így lett elsőbbségi feláras szállítással, egy hét alatt LED-es világítás a konyhapult felett.

Visszaragasztottuk a szegélyleceket a hálóban és elkezdtem az élek kinyomását szigetelő anyaggal. Ez az otthoni sziloplaszthoz képest igen barátságos anyag, nem büdös, nem ragad annyira és a flakonba sem köt bele, ezért sokkal könyebb dolgozni vele. Hosszútávon nem tudom mennyire tartós, majd kiderül. Persze elég nehéz haladni, mert mindenhol dobozok és bőröndök vannak a fal mentén.

1_red.pngJaj, majdnem elfelejtettem, összeraktuk az előszoba szekrényt is. Ugyebár ezt úgy rendeltük meg neten Lengyelországból, hogy nem is láttuk élőben, szóval kicsi gyomorideggel nyitottuk ki a dobozokat. Pláne, hogy már egy hónapja itt álltak a lakásban, vicces lett volna most felhívni őket, hogy mégsem tetszik. De egész pofásan néz ki, párommal abban állapodtunk meg, hogy ha bemutatóteremben látjuk, nem biztos, hogy meg mertük volna venni, de így utólag nem bánjuk.

További exkluzív képek a szerelésekről itt, a lakásfelújítás sorozat következő részében pedig PAX-olunk!

 

Ha tetszik az oldal, jelöld meg követésre a blog.hu-n, így mindig láthatod ha új cikk jelenik meg. Továbbá ajánlom mindenki szíves figyelmébe a blog Facebook oldalát, ahol már a cikkek megjelenése előtt fent van egy emlékeztető, továbbá a cikkek is megosztásra kerülnek. Lájkolja, kövesse, meg barátkozza mindenki, hogy ne maradjon le egy bejegyzésről sem.