Ingázás Londonba...
...avagy élet a vonaton
Először is kezdjük azzal, mit nevezünk Londonnak. Angol szokás szerint ez sem egyszerű és nem hasonlít a máshol megszokotthoz. A történelmi városközpont, a City of London nagyjából az egykori várfalon belül található, külön önkormányzattal és polgármesterrel. A beágyazottságára úgy szoktak hivatkozni, mint "City in a city, in a country, in a country". Ez azt takarja, hogy a City of London egy másik városon (Londonon) belül helyezkedik el, ami egy olyan országban (Anglia) található, ami egy másik ország része (Egyesült Királyság).
London körül található Greater London, ami az időközben Londonnal összenőtt településeket takarja. Ez a terület az egyik legalacsonyabb népsűrűségű az európai fővárosok között. Ezt súlyosbítja a tény, hogy London belvárosa szinte "lakatlan", hiszen az ingatlanok túlnyomó része iroda, bolt vagy kocsma. Az üzleti negyed hétvégén szinte teljesen elnéptelenedik.
Ez azzal jár, hogy a több, mint nyolc millió lakos nagy része igen távolról ingázik. A vonatok jelentik a fő ingázási formát, az állomások jelentős befolyással vannak a környék ingatlan áraira. Távolabbi helyekről buszokkal vagy autóval utaznak az állomásra. A vonatok szinte percenként érkeznek be a londoni főpályaudvarokra, több millió embert juttatva célba két-három óra alatt.
Minden álláskeresésnél és lakásbérlésnél az az egyik fő kritériumom, hogy az utazás ne tartson tovább egy óránál. Ennél több időt nem vagyok hajlandó az életemből naponta tétlenül elvesztegetni. Szerencsére nem is vagyok rákényszerítve ennél több utazásra.
Fél évig ingáztam Cambridgebe de a vége felé már igen nyűgös voltam. Az út egy irányba több, mint másfél óra volt. Reggel fél hétkor keltem és este fél nyolcra értem haza. Persze sokan mondják, hogy ez nem elvesztegetett idő, mert lehet olvasgatni meg dolgozni, de mi van, ha én kerékpározással akarom azt az időt tölteni?
Ráadásul párom egyik nap kitalálta, hogy mi lenne, ha otthonról kimozdulás címszó alatt szombaton felülnénk a vonatra és elvonatoznánk Cambridgebe, mert ő is szívesen megnézné a várost. Hát nem tette a kirakatba, amit erre válaszoltam. Kijelentettem, kizárt dolog, hogy én öt napi vonatozás után a hatodik nap is Cambridge utazzak. Azóta se mentünk...
Persze akinek családja van, nagy méretű házra van szüksége és kertet is szeretne, az csak távolabb tudja ezt megfizetni. Ezzel csak az a gond, hogy amilyen mértékben csökken az ingatlanok ára a várostól távolodva, pont olyan mértékben emelkedik a vonatbérlet ára. Ez legfeljebb akkor nem szempont, ha a munkáltató kifizeti. Továbbá távolabbi helyeken már busz sincs nagyon, így autó is elengedhetetlen a mindennapi élethez. Ennek ellenére nagyon sokan kénytelenek bevállalni.
Van olyan ismerősünk, aki éveken keresztül Brightonból járt fel Londonba. Csak a vonatút egy óra, amire még nyugodtan rá lehet számolni Brightonban negyedórát az állomásig eljutni, újabb fél órát pedig Londonban a munkahelyre bejutni. Hajnalban indult és estére ért haza, a családját nem sokat látta hétköznap.
Reggel szinte mindenki, aki messzebbről jár alszik a vonaton, a nők sminkelik magukat és pár megálló alatt pikk-pakk még rondábbá tudják magukat varázsolni. Rossz nézni, mikor valaki a szemceruzával szerencsétlenkedik a zötykölődő vonaton.
Este viszont igazi gasztronómiai egyveleg alakul ki a vonaton, hiszen mindenki itt költi el a vacsoráját. A McDonald's hamburger, a tonhalas szendvics és az édes-savanyú csirke szag olyan masszív keveréket tud alkotni, ami az ajtó nyitásakor szinte kidől a vonatból.
Apropó vonatok. Itt privatizálva van a hálózat, azaz az infrastruktúrát szolgáltató állami cég (National Rail) vonalain különböző vasúttársaságok szerelvényei futnak. Az egyes térségek közlekedését egy adott társaság végzi, az elnyert területen csak az ő vonatai bonyolítják az elővárosi forgalmat.
Az összes szerelvény a helyi gyártású British Class valamelyik sorozatából kikerülő elővárosi motorvonat, melyek általában felsővezeték helyett egy harmadik sínből nyerik a delejt. Ennek oka, hogy a régen kiépült hálózat nagy részén túl kicsi az űrszelvény a felsővetéknek. Érdekesség, hogy ennek ellenére pl. a City Thameslink állomáson délről északra közlekedve alsó sínes táplálásról felsővezetékre váltanak.
A szerelvények általában hosszában átjárhatóak, így a kifejezetten mozdonynak szánt kocsikon kívül mindegyik orrán látható az átjáró, ami mellett a vezető egy klausztrofóbikus, a kocsi harmadának megfelelő szélességű kuckóban üldögél.
A vonatokat gyakran össze- és szétkapcsolják, ezt percek alatt elvégzik és már robog is tovább a vonat. A Londonból induló 12 kocsis vonatnak akár három célállomása is lehet. Ilyenkor a vonat viszi magával az extra vezetőket és kalauzokat, akik csak a szétkapcsolás után dolgoznak aktívan.
A vonatok kora, műszaki állapota és úgy általában a szolgáltatás színvonala vállalatfüggő. Általánosságban elmondható, hogy a jelentősebb vonalakon, inkább csúcsidőben modernebb, a kevésbé jelentős vonalakon csúcsidőn kívül öregebb, lepukkantabb szerelvények ingáznak.
A londoni zónákon belül a TfL (Transport for London) és a vasút (National Rail) jegyei és bérletei bizonyos feltételekkel érvényesek egymás járatain, az elszámolást a cégek végzik egymás között a háttérben.
Ebben az alapvetően jól szervezett rendszerben a legkisebb fennakadás is hatalmas galibát tud okozni. Emberek százezrei rekednek ideiglenesen otthon vagy a városban. Márpedig fennakadás van bőven, ne felejtsük, hogy az itteni a világ legrégebbi vasúthálózata, ami lépten-nyomon lerobban. A karbantartó brigádok éjjelente, hétvégén és ünnepnapokon is azon küzdenek, hogy következő műszakkezdésre megint összetákolják valahogy. Hétfő reggel mindig kérdéses, hogy a hétvégi munkálatokat be tudták-e fejezni időben és járnak-e a vonatok. A legnagyobb karbantartási időszak a Karácsony és Újév közötti időszak, mikor kevesen járnak dolgozni. Szegény munkásoknak és mérnököknek ezzel telik az ünnepi időszak.
Ha valamilyen porszem kerül a gépezetbe, azonnal megbénul, hiszen mindenki kezét kötik a lehetetlen szabályok és úgy tűnik, hogy a vészhelyzeti forgatókönyvek is hiányoznak. Ha "A", "B" és "C" állomások egymást követik és "B" és "C" között valami miatt nem járnak a vonatok, akkor "A"-ból már "B"-ig sem mennek el és vissza, dögöljön meg az összes utas a vonalon.
Egy másik esetben mikor párom utazott haza, a vonat megállt egy olyan állomáson ahol menetrend szerint nem kellett volna, mert fennakadás miatt nem tudott továbbmenni. Ez az állomás történetesen gyalog húsz percre van az otthonunktól. Egy órán keresztül tartotta fogva a vonatvezető az utasokat, mert nem mondta neki senki, hogy talán kinyithatná az ajtókat, hadd menjen aki akar. Mikor párom kiszabadult és megkérdezte, hogy mégis miért, az volt a válasza, hogy azért nem nyitotta ki, mert úgy volt, hogy bármikor továbbmehetnek és akkor ugye hirtelen, meg hogy izé és nem is mondták neki, hogy mert na... Na ennyit az értelmi képességeiről.
Szóval a vasútra számítani nem lehet, bármi megtörténhet és akkor órákig vesztegel az ember. Ha már a kiinduló állomáson gebasz van de van B terv, az még rendben, de mint látható, akár a nyílt vonalon is ragadhat az ember. Márpedig ilyen elég gyakran történik.
De a legszebb az, mikor a saját hülyeségük miatt késnek a vonatok. Az állomásunk hétvégén elég csendes, egy óra alatt kb. tíz vonat fordul meg hat vágányra elosztva, ennek levezénylése még civil fejjel is menne. Egyik hétvégén azonban az 5. vágányra kiírt vonatot a tök üres állomás ellenére az utolsó pillanatban a 4. vágányra hozták be, bevágva egy másik vonat elé, ami emiatt szenvedett rögtön öt perc késést. Nem nagy ügy, de könyörgöm, mikor rendelkezésre áll hat vágány, akkor miért kell két vonatnak osztoznia egyen???
A mi vonalunkat kiszolgáló vasúti társaságnál ráadásul elég gyakran van sztrájk. Sajnos pontosan nem lehet megmondani mikor, mert egy normális napon is pont olyan pocsék a szolgáltatás, mint sztrájk idején. Na jó, sztrájk esetén kicsit javul, mert csak fele annyi vonatot kell továbbítaniuk.
